Az első fék sosem volt igazán jó. Illetve volt majdnem jó, meg éreztem úgy, hogy akár jó is lehet, de nem lett. Néztem pofa felfekvést, reszeltem pofákat, de valahogy nem akart gömbölyű lenni. Mindig a kulcsnál akart felfeküdni, és a támasztott rész nem érte el a dobot. 

Az első fék nagyon zavart. Nem szeretem, ha nem tudok valamit beállítani, pláne, ha nem értem, hol a hiba. 

Most már a végső állítgatások jönnek, talán.

Ma a karburátort tekergettem. Meg a féket is.

Ma 33 km-t engedett az amatőr gépészek védőszentje.

A múltkor nézegettem, hogy mintha kotyogna az első villa. A fék sem volt az igazi. Épp Jawa 638 kezelési könyvet nézegettem, amikor eszembe jutott, valami ilyen fékbeállítást lehetne ezen a gépen is eszközölni.

Mély nyomokat hagyott bennem, amikor a szakadó esőben olyat blokkolt a hátsó kerék, hogy a motor is leállt. Rossz érzés 220 kg szovjet vassal korcsolyázni a vizes aszfalton az autók előtt. Persze megint én voltam az amatőr.

A mai nap tanulsága, hogy nem, mindegy, milyen krétával krétázza a féket az ember.

Előbb-utóbb műszaki vizsga fog következni. Ehhez gatyába kell rázni a fékeket. A hátsó fék a hagyományos egykulcsos. Azt a múltkor beállítottam úgy, hogy masszívan fog. Előre komplett új kétkulcsos fékfedél került friss betétekkel, de nem az igazi.

Ma a fesszabályzó környékét matattam. Bár van kínai utángyártott belőle, marad a gyári orosz, amíg bírja. Lepucoltam a házát. Ott van benne az 1975-ös gyártási dátum. Kicserélgettem a csavarjait szép új M5 csavarokra. Megkeféztem az érintkezőket. Utána beindítottam a motort, a megfelelő működést…