Az első fék sosem volt igazán jó. Illetve volt majdnem jó, meg éreztem úgy, hogy akár jó is lehet, de nem lett. Néztem pofa felfekvést, reszeltem pofákat, de valahogy nem akart gömbölyű lenni. Mindig a kulcsnál akart felfeküdni, és a támasztott rész nem érte el a dobot. 

 Jártam egy darabig ki-be a kétpofás, kétkulcsos rendszerbe, míg megértettem hol és mit kell rajta tekergetni. A kezelési könyv első körben a fékkarok állásszögével foglalkozik. Ez szép és jó, azzal a kitétellel, hogy a) a rudazat állítási lehetősége korlátos és b) a fékkarban nem központosak a furatok, nem esnek szimmetria síkba.

További gond, hogy c) a fékpofák és a támasztó gombák teljesen véletlenszerű módon párosodtak össze. Ennek okán alátétezni kellett a gombákat, hogy a fékpofa alsó része érdemi közelségbe kerüljön a fékdobbal. Aztán d) a dob tojás volt, a kerék centrírozás elhúzta, szabályozni kellett. Ezen felül e) vacak volt a betét anyaga, és f) az aszimmetrikus fékkulcsot megfelelő állásba kellett állítani. Továbbá g) nem volt gépem körkörösre szabályozni a pofákat. Ennek okán kerestem fékes szakit, aki értette, amit kérdeztem tőle, én meg értettem, amit visszakérdezett. Így egy kora őszi napon leadtam a kereket és a szerelt fékfedelet, és reméltem a legjobbakat. 

A fékes ember először felesztergálta a dobot, majd a fékpofákat betétezte fel jó vastag anyaggal. Aztán összerakta a fékfedelet, feltette az esztergára, fogást vett. Aztán kikerekedett a szeme, és felhívott. Aztán nekem is kikerekedett a szemem, elmentem és megbeszéltük a dolgot. És lett szabályozott első fékfedelem, bár kicsit furcsán néznek ki a betétek szabályozás után. 

Tudniillik h) a fékfedélben a tengely furat nem körkörösen központos a fékkulcsok helyzetével. Elvileg úgy lenne a jó, hogy a betét a támasztó gomba felé vékonyodna, és a fékkulcsnál lenne a legvastagabb. De ez nem. Sőt, pont fordítva. 

A fékes utánam szólt, hogy óvatosan fékezzek eleinte, mert most bitang jó lesz az első fék. Hát... jó lett, a bitangtól azonban messzi van.