Az úgy volt, hogy épp örültem, mennyire jól, finoman megy a motor. Volt alapjárat, szépen húzott, a karbu szinkron is jól sikerült.

Mentem, mendegéltem, és mivel harapott a motor, hát húztam a fülét. Kellemesen hűvös van mostanában, az olajlámpa sem villogott, úgyhogy 85-90 km/h-t mutatott a gps. Egész addig, míg 35 km után megint remegés, hülye hang, és megszólal bal kipufogószelep. Megint leesett a bal szelep végsapka, ez van. Tempó vissza 50-60 köré, pöfögés békésen hazáig. Ahogy azt Móricka gondolta. 5 km múlva hirtelen egy henger leáll. Elsántilkáltam egy bekötőútig, félreálltam. Bal henger nem megy. Rugdosom, kompresszió van, néha durrog. Hirtelen állt le. Talán a gyújtásban valami. Gyertyacsere, hátha az NGK hamis. Semmi hatás. Gyújtás dekni le, hátha a gyertyakábel szakadt le a trafóról. Nem. Benzinszűrő tisztítás. Semmi hatás. Karbu pucolás. Semmi hatás. Egy henger néha beindul, néha nem. Forgalmas az út, közben négyen öten megállnak, hátha kell segítség. Köszönöm, nem kell. Közben pörög a fejemben a hibagráf. Végül telefonos segítséget kérek, jöjjön az utánfutóval értem valaki. Egy órát elbénáztam, ezt az út szélén nem csinálom meg.

Visszafele a kocsiban tovább pörög a hibagráf a fejemben. Akku cellazárlat a legvalószínűbb, vagy talán valami szétesett a vezérlésben.

Másnap tiszta fejjel rámérek az akkura. Jó. Nekilátok bontani a hengerfejet. Nézem: szelep végsapka lepotyogva. Ezt hallottam. Sőt, a kipufogószelep nyomórúd kiakadva. Ez simán javíthatatlan hiba az út mellet. Lebontom a sallangot, hengerfej le. Nem akar jönni, hiába rángatom. Máskor magától leesik. Furcsa. Elő a pajszert, úgy kell lefeszegetni. Aha. Megragadt kipufogószelep. Sebaj, úgyis szelepvezetőt akartam dörzsárazni. Szelepet kikocogtatom, dörzsárral simogatom a furatot, picit hámozok belőle. Jobb lesz, a szelep könnyebben megy bele. Aztán nehezebben. Aztán megint könnyebben. Hajaj. Próbálom forgatni a szelepet. Kicsit lehet, nagyon nem. Hajaj, ez görbe.

Másik szelep nincs. Akkor most finom mechanikához értők hagyják abba az olvasást. Elő a bronzkalapács, a bronztüske, a finomreszelő. Látszik, hol szorult a szelepszár, fel van kenődve a bronz. Kocogtatom, egyengetem. Picit használ, nagyon nem. Befogom puha pofával, picit a tányér tövét ütögetem. Megint picit használ, nagyon nem. Jobbnak jobb, kezd körbeforogni a szelep a vezetőben, de még mindig van akadó pont. Oké, jöjjön a finomreszelő. Ha edzett, nem viszi, ha kopott, minden mindegy. Reszelem, ahol szorult, alkotó irányban. A felkenődött bronz lejön, megint picit jobban forog. Oké, reszelem picit nagyobb szögben, finoman, érintőn. Érezhetően jobb. Még érintőt, körbe. Végre körbeforog, de nem könnyen. Pár csepp olaj, és kész. Forgatom a szelepet körbe, mozgatom tengelyirányban hosszú perceket. Érezhető játék nincs, a szár nem billen, de könnyen jár. Ez így marad. Összerakom a hengerfejet, beállítom a szelephézagot.

Újabb próbaút. A karbuszinkron elment, megint vacak az alapjárat környéke. Félgáz körül már tisztul, de az első kilométereken nem merem húzni. Járódjon a szerencsétlen szelepszár. Megy a 70-80-as tempó. Aztán 20 km múlva a 85-90. Csúnya hangja nincs, félgáz fölött szebben szól, az alapjárat nagyjából megszűnt. Hosszabb egyenesekben húzok háromnegyed gázt. Ha meg akar szorulni a kipufogószelep, nosza. 90-95 dombnak felfele, pici lejtőn belenyalok a 100-ba, aztán visszaveszem. Félgáz alatt béna rángatós, megint kell egy óra karbuszinkron állítás.

Úgy tűnik, meggyógyult a szerkezet. Mármint a szelep. A hátsó kúphajtás tömítése továbbra is folyik, a múltkori nagy szerelgetés ellenére. Egyszerre minden nem lehet jó. Majd legközelebb. Karbuszinkron után.