A mai nap tanulsága, hogy nem, mindegy, milyen krétával krétázza a féket az ember.

Kezdetben persze minden szépnek tűnt. Készen lett az egykulcsos fékfedél, szép csillogós:

A belseje maradt nyers. Ilyen közelről a csapágyzsír fogó peremes vályú:

Igényes a rendszer. Van perselye a fékkulcs tengelynek. Mellette a kulcsrögzítő csavar helye:

Itt a híres állítókúp a gombákkal:

Ez meg a fékkulcs. Maga a kulcs elem el tud csúszni a forgó tengelyben, hogy önbeálló legyen a rendszer:

Nekiláttam összerakni. Kulcstengelyt zsíroztam, állítókúp menetet szintén, pofát reszeltem méretre, zsírzószemet raktam helyre. Betettem a bowdent a helyére, mert azt leginkább a pofák berakása előtt érdemes.

Ilyen az összerakott fedél:

Aztán kivettem a kereket a helyéről, hogy kicseréljem a kétkulcsos fékfedelet. Ez bukkant elő a dobból. Itt már tudtam, ezt elbaltáztam:

Az látszik, hogy a kréta, amit jelölő krétának szántam, valamennyi zsírt tartalmazott. Ez megégett, csúszós hártyát képezett, és ráégett a betétre. Ezért nem volt megfelelő a fékhatás, bármit állítottam.

Úgy gondoltam, megér még egy próbát a kétkulcsos rendszer. Kivettem a pofákat, lereszeltem a ráégett és még nem ráégett krétát. Ezzel persze megint levettem a betétek vastagságából. Összeraktam újra a fedelet. Ütközésig elfordítottam a fékkulcsokat  és újra beállítottam a rudazatot. Amikor ez megvolt, már csak a bowdent kellett hozzáállítani a vékonyabb betétekhez. Ha most jobb lesz, így marad. Kellene szép idő a teszthez, mert kezdek fázós lenni.