Velem mindig történik valami. Valami, amit sosem gondoltam volna. 

A felfújt blokk azzal a kellemetlen dologgal járt, hogy szegény motoros ruhából nem tudtam rendesen kipucolni az olajat. A spéci, membránszelepes szövetet nem mertem kefélve, ultra dermmel megtámadni, és a nitrohigítót sem mertem bevetni. Két mosás után is foltos maradt a világos ruha, így jártam.…

Lelkesen mentem a köröket a most már üzembiztosnak tűnő motorral. Csakhogy az első körök után olajos lett a csizmám orra. A második után már bokáig voltam olajos, mert közben feltöltöttem a fogyatkozó olajszintet. A harmadik körnél térdig úszott a nadrágom is az olajban. 

Előbányásztam az üveggyertyát, és tekertem a karburátorokon. Nem kellett volna.

Megint tekertem egyet a dolgokon, és örülök, hogy jó.

Próbáltam valamit kezdeni a fennmaradó dolgokkal, most, hogy a motor a váltó végéig talán már megfelelő.

Úgy tűnik, a nagyja összeállt.

Egyszer minden várakozás véget ér. Megjöttek a gyönyörű kipufogódobok az észtektől. A gyári szivar szimmetrikus, ez aszimmetrikus. A gyári szivar kipufogóvége nagy, ezé kicsi. A gyári dob hollanderrel tömít a könyökön, ez bilinccsel. Messziről, hunyorítva azért elmegy, és nagyon csillog.

Lassan kezdem megérteni, miért tűntek el a csőszerelvények közül a kúpos csapok. 68-ban még a lakótelepi lakásokban is kúpos volt a gáz főelzáró. Itt meg a benzincsap, ugye. Spiáter ház, réz kúp. A kettő közös felületen tömít, ha. Most éppen nem, de még elmélázom rajta.