Jó dolog a szabadság. Az ember ráér gyűjteni a kilométereket.

Két-három kupac ház körüli munka között lett időm újra. Első körben ránéztem a szelephézagokra. A jobb oldal 0,2 mm körül volt, a bal oldal jóval felette. A lustaság fél egészség, úgyhogy a bal oldalhoz nyúltam hozzá. Visszaállítottam a hézagot 0,15-re, ahogy a neten keringő angol kézikönyv mondja. Amikor a korábbi, 0,05-ös szelephézaggal kísérleteztem, olvasztottam meg szelepet, úgyhogy kisebb hézaggal nem próbálkozom. 

Indításkor már csak a jobb oldal ketyegett, úgyhogy azt is meg fog kelleni csinálni. Teljesen átmelegedett motornál néma csöndet tapasztaltam, úgyhogy a beavatkozás iránya sikeres. Kicseréltem a kiégett helyzetjelzőt, helyre raktam a tükröket és meghúztam a kilazult csavarokat. 

Mivel szép idő volt, 344 km-es kört tettem, most már több bizalommal a masina iránt. Tempó 80-100 között, néha kicsi tüskékkel 110 felé. A reggeli huszon fokokat kimondottan élvezi a masina, szép kereken berreg. Ahogy melegszik az idő 30 fok fölé, úgy kezd átsütni a csizmán a henger melege, és felforrni a benzin a karbukban megálláskor. 35 fok felett, 100-as tempónál, enyhe, de hosszú emelkedőn a térdemen éreztem a meleget, addig felsugároz. A masinának tüsszentése nem volt. Elég nagy eltérés a gyári kezelési könyvhöz képest, amely 60 km/h tartós sebesség felett figyelmeztet a túlmelegedés veszélyére. 

Kétszer tankoltam, a fogyasztás 5-5,5 liter körül alakul. Ennyit evett a Pannónia 80-90-es tempónál, és ennél többet evett a GT125 80-85 körül, illetve a CZ 175 állandó 90-100-nál. A négyütemű 650-es motor részterhelésen egyértelműen gazdaságosabbnak tűnik, hiába sokkal nagyobb a hengerűrtartalma, és van a láncnál rosszabb hatásfokú kúpkerekes szekunder hajtása.

Ami továbbra is zavar a kardán kihajtás olajfolyásán túl, az a melegen széteső alapjárat. Gondolkodtam erősen, mi hol lehet a fals oka. A karbu talpakat síkba reszeltem, az elvileg rendben. A tömítések valamennyire hőállóak, az is rendben. Hidegen pöccre indul a gép és számolható az alapjárat, tehát a karburátorokkal sem lehet nagy gond, repedés, szabályozási gond. Maradt a hengerfej. 

Ahogy a szelephézagok miatt nézegetem a gyertyák felfekvési felületét, teljes a körgyűrű, van tömítettség. Kizárásos alapon marad a karbu csatlakozó felülete a hengerfej öntvényen. Szerencsére van a polcon pár hibás öntvény, tudtam tesztelni a dolgot. A reszelő azt mondta, az első hengerfej felfekvő felülete elég csálé volt. Szemmel látható kupac reszelék keletkezett, mire a két szélén összekiflisedett, középen elcsavarodott felületből sík lett. Ezen felbuzdulva megnéztem a következő rozoga hengerfejet. Az sem volt sokkal jobb. Most tehát tudom, merre kell próbálkozni. Reszelő van, idő van még pár nap. 

Ezt a síkba reszelő dolgot egyébként a téli Velosolex projekten gyakoroltam be. Azon a kis szörnyön papírvékonyak és puhák voltak az öntvények. Semmi sem volt síkban, semmi sem volt szintben, és minden szivárgott mindenhol. Meglátom, az ott tanultak itt is beválnak-e. Ennek a szörnynek a hengerfej anyaga sem keményebb.