Ahogy nézegettem, még mindig ette valami az olajat. A jobbos dugattyún kokszosodás látszott az új gyűrűk ellenére. 

Mivel régebbről tudtam, hogy húzás van a hengerpaláston, kizárásos alapon hengercsere volt a következő lépés. Valószínű, a húzáson pumpálódott fel az olaj az égéstérbe. 

Szerencsére volt egy pár tartalék hengerem, amiből az egyik randán rozsdás. Ezt onnan tudtam, hogy a hónolás nem segített rajta. Az is izgatott, hogy az irodalom alapján kétféle aluhenger létezik a motorhoz. A szépség a dologban, hogy 0,9 mm a hosszbéli különbség, amit 108 mm hosszon kell pontosan kimérni. A henger bordázata vajpuha alumínium, a mérés egyik bázisa. Nem látszott, hogyan fogom ezt pontosan kimérni. 

Így aztán szemmel vertem a henger-hengerfej bordák hézagát az összeillesztésnél, és szörnyű gyanúm támadt. Az egyik oldalon szemmel látható, mm nagyságrendű hézag látszott, míg a másik oldalon, pont a húzott hengernél, semmi. Akárhogy vakartam a fejem, csak ugyanarra tudtam gondolni: a készletből sikeresen eltérő hosszú hengerpárt választottam ki és tettem fel a motorra. Ha ez igaz, az magyarázat a közepes fordulat sávban előjövő határozott rázásra, ami felsőbb fordulaton kisimul. Ezen felbuzdulva össze-vissza méregettem a tartalék hengerpárt, de csak egyformának tűnt a hossza. 

A fúró bácsi is nézegette a rozsdásabb hengert. Megbeszéltük, hogy addig fúrja, amíg kiadja, és a rozsdásodás eltűnik. A dolog vége az lett, hogy a rozsdás henger 79 mm-ig lett fúrva. Ehhez a mérethez még lehet kapni dugattyút. A másik hengert csak a mostani 78,5-ös méretig fúrattam. Ehhez van a polcon dugattyúm, és nem kell kidobni a nyáron betett drága gyűrű készletet. 

A fúró bácsi nem sokat tökölt a derékszögeléssel. Fogta a hengert az alsó peremnél, betette a készülékbe, és jól megfúrta. A puha alu hengertalp természetesen dolgozott, úgyhogy némi ferdeséget sikerült belevinni a rendszerbe. Tolómérővel 4 db 90 fokban eltérő ponton mérve látszott, hogy nem egyforma a persely vastagság. Sebaj, kísérletnek jó lesz. 

Levettem a behúzott hengert, odatettem a többi mellé, és mértem. Bizony, ott volt rajta a 0,9 mm eltérés hosszméretben. Haha. A lehetséges két pár, 4 db hengerből 1 db volt rövid MT10-36 henger, a többi három a hosszabb MT10-32 és későbbi verzió. Erősen bíztam, hogy akkor most kijön a rendszerből a remegés középtartományban. 

A kokszos dugattyút nézegetve feltűnt, hogy az egyik csapszegrögzítő seeger horony szét van verve. Nézegettem a seegereket, és megint kikerekedett a szemem: ebből is kétféle vastagságú létezik. Természetesen ebből is sikerült kétfélét tenni ugyanabba a dugattyúba, és a laza szétverte a hornyát. Megint elővettem a régi alkatrészeket, és kiválogattam két egyforma, vastag seegert, ami nem lötyög az új dugattyú hornyában. Mondtam már, hogy az orosz technika egy csoda?

Az alig futott gyűrűkkel, megfelelő mennyiségű tömítéssel összeraktam a fúrt hengert. A más hengermagasság miatt a szelephézagok eléggé elmentek, azokkal is utána kellett menni.

Összefoglalva, nem gondoltam volna, hogy ennyi apró-cseprő részletre kell figyelni ebben a gépben. Kétszer megjárattam a gépet álló helyében, hogy gőzöljön le a mindenféle a fúrt hengerről. Alapjárat volt, karbuhoz nem kellett nyúlni, a gyertyák gyönyörű barnák voltak eddig is. Az olajat lecseréltem, úgyis esedékes volt. A nagy olajteknővel 2,6 liter ment bele.

Aztán jött a próbakör. Jelentem, a rezgések az elvárt módon csökkentek, de nem tűntek el. Van 30 g különbség a két hajtórúd között, az stabilan gerjeszt. A motor szépen járt a 12 fokban, volt hűtése, ahogy nekem is. Fog kelleni a téli kesztyű, a nadrág bélés. A masinát 60-as tempóval kergettem, hadd járódjon a friss henger. Elvileg a gépkönyv szerint, erre az áttételre átszámítva 70-es tempó kell 1000 km-ig (2800/min), aztán 80-as tempó még 1000 km-ig (3300/min). Az őszi hűvösre tekintettel lehet, gyorsítok a bejáratáson. Idő, energia, időjárás. Meglátjuk.