Előbányásztam az üveggyertyát, és tekertem a karburátorokon. Nem kellett volna.

A hősies műveletnek annyi eredménye lett, hogy szebb lett az alapjárat, azonban negyedtől fél gázig borzalmasan szétesett a motor. Rángatott, böfögött hidegen, rossz volt vele menni. Fél gáz fölött már ment, mint a rakéta, a 90-95-ös utazó nem volt gond. Falvakban és városban azonban igen kelletlen volt negyedikben alapgáz felett.

Törtem a fejem egy kicsit. Valószínű, hogy a két karburátor különbözősége kis fordulaton él igazán. Mostanában börzéken nem láttam orosz motor árust. Ha van is, új utángyártott cuccokat árul. Ennek okán használt balos karbut nem fogok találni. Így aztán a jobbos kínaival kell csinálni valamit.

Azt találtam ki, hogy valami hosszabb fúróval addig sanyargatom a tűfúvókát, amíg a szorulós rész kitágul, és nem fogja többet a súbertűt. A szorulás helyének felmérésére beszíneztem filccel a tűt. Ahol fogta a fúvóka, ott lejött róla a szín. A tűt a súberrel a ház külsejéhez pozícionálva meglett az a magasság, ahol a szűkület van. Tekertem, forgattam a fúrót azon a szinten, és pár pillanat után látszott a rézforgács rajta, történt valami. Pár próbálkozás, és a súbertű többé nem szorult a használt tartományban.

A következő lépés a karbu csere volt. Ez viszonylag gyorsan sikerült. Utána beállítottam a bowdent, majd pár tíz rugdosás után életre keltettem a motort. Az alapjárat egyből egyenletesebb lett. Tekergettem a levegőcsavaron, az alapjárati csavaron, és lett stabilnak mondható alapjárat. A járatás még hátra van, mára ennyi elég volt.

Közben lett azért sikerélményem is. Addig nézegettem a jobb hengernél az olajfolyás helyét, amíg nagyjából meglett. Körbekentem a környezetét tömítőpasztával jó vastagon. A tesztút után megvártam a három percet, és végre nem ömlött az olaj tenyérnyi tócsában. A kuplung könyékén volt egy-két csepp, de majd ott is körülnézek.