Szép lassan, lépésről lépésre alakulnak a dolgok. Például megcsináltam életem első hordképét. Igaz, csak kék ceruzám volt, de működik a dolog.

Az van, hogy tele a hóbakancsom a német technika 1939-es állásával, meg annak brezsnyevi szovjet értelmezésével. Egy órát töltöttem a kúphajtás szétszedésével. Másik egy órát azzal, hogy megértsem mit is kell hézagolni és hogy.

Úgy tűnik, a nagyja összeállt.

A mai tesztút során sok minden történt. Például elvesztettem a bal úszóház fedél csavarját. Mind a kettőt.

Sikerélményem van.

Nem könnyű a helyzet, ha az ember egy gyenge anyagminőségű, rendkívül elhasznált, tákolva javított dolgot próbál használhatóra összerakni. A helyzetet nem javítja, ha az új pótalkatrészek csak kicsit rosszabb minőségűek, mint a gyáriak.

A neves amerikai író egyik szereplője Francis Macomber, akiről azt lehet tudni, rövid ideig volt boldog életében. Valahogy így vagyok én is ezzel a motorral. A múltkor ott hagytam abba, hogy a hengerfejek a helyükön, jöjjenek a karbuk.