A neves amerikai író egyik szereplője Francis Macomber, akiről azt lehet tudni, rövid ideig volt boldog életében. Valahogy így vagyok én is ezzel a motorral. A múltkor ott hagytam abba, hogy a hengerfejek a helyükön, jöjjenek a karbuk.

Feltettem a karbukat és a szívócsöveket. A gyári szovjet K302 maradt, mert elég jól reagált az állításokra, és könnyű benne a fúvókát pucolni. Szóval összeraktam mindent, és jött újra a rugdosás. Semmi reakció, itt-ott néha kóbor pöffenés. Ez nem sok jót ígért. Kivettem a gyertyákat: valami szikra volt. Mivel a hengerfejek fixen jók voltak, a karbuk agyon tesztelve, a vezetékelést saját kezűleg raktam össze, jött a gyújtás újra.

A gyújtást új részekből raktam össze. Sebaj, időközben lett a polcon elektronikus gyújtás, jöjjön az. Egy estét eltöltöttem a kapcsolási rajz megkeresésével. A modul két kivezetéses. Egyik végén megy be a 12 V, a másik megy testet kapcsolni a trafóra. A trafó szintén kér 12 V-ot, és ennyi. Ha már így voltam, végignéztem az amerikai orosz motor tudásbázisban az elektronikus gyújtás fejezetet. Az én gyújtásom polcon maradt darab. Elvileg 92-98 közötti változat.

Egy óra alatt lekaptam a megszakítós gyújtást, és felment a trafó és a modul. Előtte persze ránéztem a forgórészre. A forgórész alu présöntvény, amiben két lágyvas rúd zárja a szenzor mágneses körét. Ezt hézagolni kellett a tengelyen, mert volt pár tized tengely irányú játéka. Amikor a forgórész fent volt, még a szenzor hézagát kellett beállítani, hogy megfelelő legyen az impulzus, illetve a holtpont előtt az előgyújtást. Az előgyújtást a lendkerék által jelzett nulla helyzetben raktam pozícióra. Szóval minden összeállt.

Kapcsoltam gyújtást és kíváncsian néztem, mi változik. Annyi változott, hogy akkora szikra lett, majd kiütötte a szemem. Pillanatok alatt megnyugodtam, hogy megvan a hiba. Ebben megerősített, hogy második rúgásra indult a motor, volt alapjárat féle, harapott a gázra. Kicsit melegítettem, majd állítgattam a karburátorokon. Ekkor megint nyöszörögni és durrogni kezdett. Leállítottam, hagytam pihenni. A karburátorokat visszatekertem nagyjából egyforma állásba, a tűt körülbelül középre tettem.

Következő nap jött az újabb indítás. Ekkor is másodikra indult, volt alapjárat. Nagy boldogság! Nem sokat töprengtem, indultam próbaútra. Az új hátsó kerék csodásan viselkedik, lett beton hátsó fék. Az első is megy, de a hátsó sokkal masszívabb. A motor pincéből húzott, vette a fordulatot. Az idő kellemes volt, a forgalom minimális. A gép szinte magától beállt negyed gázálláson 60-65 km/h tempóra, és békésen pöfögtem az út szélén.

Az megint előjött, hogy a kardán Hardy tárcsánál valami üt, és ütemesen rázza a motor hátulját. Kardánvillák, gumitárcsa, esetleg kardántengely vagy váltó tengelyvég - ki kell találnom, mi üt. Következő feladat.

Eddig jutottam a boldog ábrándozásban, amikor 18 km és egy durranás után leállt az egyik henger. A másikkal ment a motor, de tartósan ez nem volt opció. Mentem, illetve kúsztam-másztam még két kilométert, aztán egy buszöbölben még egy pöffenés, és már egy henger sem ment.

Gondolkodtam, míg hűl a motor. Elég egyértelműen ismét gyújtás hibának nézett ki a dolog. Néztem a gyertyát. A működő gyönyörű tiszta volt, enyhe barnulással. A másik kissé kormos, de még semmi vész. Rugdostam: hol volt szikraféle, hol nem. Inkább nem. Vártam, hűljön, mert a korábbi tapasztalatok alapján hidegen több esély volt a sima indulásra. Valóban, néha ismét beindult a jó henger, de a másik még csak nem is pöffent. A biztonság kedvéért kivettem a fúvókákat, kipucoltam. Semmi hatás. Végül telefonos segítséget kértem, és utánfutón érkezett haza a masina. Közben arra gondoltam, amíg jó volt, kellemes volt, és jó lesz ez. Egyszer.