Ez a hajtórúd probléma nem hagyott nyugodni. Töprengtem, gondolkodtam, mértem, és ezt többször, ciklikusan egymás után.

 A gondolkodást nagyban segítette, hogy megjöttek az új csapágyperselyek. 

Ezeket betettem az elöl levő hajtórúdba, és bepróbáltam a helyére. Természetesen feszült és szorult, ahogy eddig is. Ha már dolgoztam, bepróbáltam a helyére a párját, a másik túlméretes hajtórúdat. Csiribí, csiribá: az szépen helyére állt, nem feszült, nem nyöszörgött, szépen forgott. Itt kicsit elgondolkodtam a saját hülyeségemen, de már körvonalazódott a megoldás. Az történt, hogy az előző szerelő ember, aki a bontott tartalék blokkot működtette, szintén szembesült a rezgés problémával, és ennek okán összeválogatott az alkatrész kupacából egy pár, tömegre egyforma hajtórudat. A tömeg jellemző kipipálva, de semmilyen más jellemző nem teljesült. Sem a csapszeg furat átmérő, sem a nagyszem bármilyen jellemzője nem egyezett. Azaz két rossz méretű hajtórúd helyett csak egy van. Az külön pech, hogy azzal a rosszabbikkal kezdtem a méregetést. 

Így megokosodva fogtam a mikrométert, az intót, és méregettem egy darabig az egyforma tömegű hajtórúd párt.  Kezdtem a vacakabb hajtórúddal. Első körben a nagyszem átmérőt tapogattam hosszában és különböző  helyeken keresztben. Ezt többször is megismételtem, mert nem értettem, amit látok. Aztán lassan rájöttem. Az volt a helyzet, hogy a furat nem henger alakú volt, hanem homokóra alakú. Volt benne egy 5 mm széles sáv, ahol 0,05 mm-rel szűkebb volt körben. A sáv előtt és mögött névleges volt a méret. Nem értettem, hogy miért, de ezt tapasztaltam. Közben korábban futottam egy kört, hogy felderítsem a technológiát, hogyan lehet felfúrni a nagyszem átmérőt. Szakemberek eszterga tárcsát és szupport köszörűt emlegettek, de az itt kézben nem volt. Elmentem két ismerős bácsihoz, ott sem. Ami itt a garázsban volt, az egy nagy kosár csiszolópapír, durvább és finomabb vegyesen. Néztem egy közepesen agresszív szemcseméretűt, és nekiláttam körkörösen kézzel csiszolva pusztítani a homokóra sávot. Csiszoltam, mértem, csiszoltam, mértem, és szemmel nem láthatóan, de mérhetően tűnt elfelé a nyak. Pár tíz perc alatt eljutottam oda, hogy nem mutatott jellegzetes eltérést a mérőműszer az átmérőben. Persze ez nem kanonizált, se nem méretpontos eljárás, de úgy tűnik, működik. Nagy boldogan próbáltam vissza a perselyezett hajtórudat a helyére, és... továbbra is szorult összerakáskor. Nem voltam boldog, de tudtam hogy nyomon vagyok. 

Közvetkező lépésként a mikrométert vettem kézbe, és a két hajtórúd nagyszem szélességét kezdtem összehasonlítani. Nagyon nem tudtam pontosan mérni, de 0,1-0,05 mm közötti különbség volt köztük. Mivel itt teljes szélességről volt szó, és könnyen hozzáférhető gyűrűfelületről, egyszerű simító finomreszelőt vettem elő a készletből. Tudományosan persze köszörülni kellett volna, de épp finomszemcsés síkköszörűm sincs a garázsban. Szóval próbáltam síkot reszelni, figyeltem a fénytörés változást, és gyakran megálltam mérni. Újra elment pár tíz perc, mire azt mondta a mikrométer körben több ponton mérve, hogy akkor ez már jó lesz. Leporoltam hajtórudat, beletettem a csapágyperselyeket, és bepróbáltam a helyére. Csodák csodája, teljesen meghúzva gyönyörűen szépen, körkörösen haladt, forgott. Berúgóval forgattam a főtengelyt, hogy dolgozzon az olajszivattyú. Amint megjött a nyomás, mintaszerűen viselkedett a sikló csapágyazás. 

Igen büszke voltam magamra, hogy megvan a hiba, és minimális eszközparkkal sikerült gatyába rázni a dolgot. Ami maradt, az a csapszeg persely kicserélése, mert az sem volt egyforma méretű a két egyforma tömegű hajtórúdon. Nézegettem a perselyt közelről, kicsit mértem is. A boltban találtam hasonló méretű szinterbronz perselyeket. Gyorsan megvettem, hogy majd méretre munkálom és úgy kiadja. Betettem présbe a perselyt, és kis erővel próbálkoztam, hogy megmozdul-e, amint más gépeken szokás. Ez azonban nem akart mozdulni. Mivel már mindegy volt neki, elővettem a lombfűrészt, és két helyen, hosszában nekiláttam végigvágni a perselyt. Óvatosan dolgoztam, nem akartam belefűrészelni a hajtórúdba. Amikor már elég mélynek látszott a vágás, kalapáccsal-vésővel kipattintottam a szeletet. Láttam, hogy jól tettem, mert a szovjet mérnökök nem bíztak semmit a véletlenre. A csapszeg persely mindkét végén tölcséresen bele volt peremezve a furatba. Nem tudott kiesni, de kipréselni sem lehetett.

Most már tudtam mérni a csupasz csapszegpersely furatban. A mérés azt mondta, hogy kívül-belül munkálni kell a bolti perselyt. Ismerve esztergályos tudásomat, elmentem ismerős bácsihoz a fémdarabokkal. 

Mivel előtte este egyeztettük a problémát és a méreteket, a bácsit már szupport hengerek között matatva találtam. Miközben átbeszéltük az időjárást, a mai fiatalokat, a kötőszövetek és csontok állapotát, már méretre volt munkálva a persely külseje a sebtében összerakott felfogó készüléken. Aztán a csavaros présen saját kezűleg raktam bele a perselyt a hajtórúdba. 

Még annyi volt hátra, hogy méretre kell munkálni a persely belső átmérőjét. Megnéztem az állítható dörzsár készletemet, és kiderült, ilyen méret pont nincsen. Nosza, felmásztam az internetre, és elmentem az első szerszámboltba, ahol szerepelt a webshopban. No, ott nem volt. A következő háromban sem. A negyedik tudott rendelni, de pár hetes átfutással, áfával szemmel látható, hatszámjegyű összegért. Bánatomban hazamentem, és sorra böngésztem az internet adok-veszek bugyrait. Négy oldalt átlapozva az országban két helyen találtam megfelelő méretű dörzsárat. Mivel az egyik épp a dugattyúgyűrű gyártóhoz közel esett, összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Elballagtam olajlehúzó gyűrűért. Ott röviden átbeszéltük a tulajjal a modern belsőégésű motor méretezési elvek kapcsolatát a valódi motorok valódi élettartamával, aztán nem sokkal később már havas hegyek között kunkorodtam a szerpentinen a hóesésben. Festői kis falu szimpatikus háza mellett egy igen hideg műhely hangárban lett meg a keresett szerszám. Onnan csak haza kellett érni épségben, és kitartóan, türelmesen elforgácsolni a fölösleges anyagot a perselyből. Ezzel elvileg beépítésre kész lett a hajtórúd. Ronda lett a dörzsárazás, de elég kemény a szinter anyag, a hézag a csapszeghez meg japán motorosan kellemes. 

 Biztos, ami biztos alapon megint megmértem a hajtórudakat. Jól tettem, mert a sok faragás után a korábban nagy hajtórúdból két gramm hiányzott. A csapágyperselyeket megmérve tudtam velük egy grammot kompenzálni. A maradék egy grammhoz lesorjáztam a bántást nem igénylő hajtórudat. Így a mérleg mérési pontosságán belül kerültek a tömeg adatok. 

Gyorsan beépítettem mindkettőt, nehogy összekeveredjenek az elemek a munkaasztalon. A berúgóval megpörgettem a főtengelyt, hogy töltsön az olajszivattyú. Mindkét hajtórúd szépen, siklósan, kézzel mozgatható volt, és nem látszott oldalirányú hézaga a siklócsapágynak. Erősen bízom a fényes jövőben, és jöhetnek a dugattyúk és kapcsolt részeik a mérlegre.