Az ismerős szépen haladt a munkával, és pár nap alatt kész lett a tengely a lendkerék centrírozásához. 

Azon mondjuk kiakadt, hogy mérőóra szerint a kúp az agyban inkább tölcsér, de ezen egy szovjet dolgokkal foglalkozó ember nem lepődik meg. Mindegy, hozzáigazgatta a tengelyt, megköszöntem, és léptem tovább a folyamatábrában. 

Túrtam a netet centrírozó után, és találtam egyet, amely közel volt a melóhelyhez. Haldokló ipartelep, félig már lakópark nevű társasházakkal beépítve, a maradékban mindenféle apró tevékenység a balett-tól a tetoválásig. Az egyik málló festésű ajtó mögött néhány micisapkás szakember érintkezett a fémmel, és tudtam, hogy jó helyen járok. Mondták, hogy a hozzáértő szaki épp nincs ott, de aki mondta, meghümmögte a darabot, megnéztük a statikus és dinamikus kiegyenlítő padokat, és megbeszéltük, mit és hogy kellene. Megnézegettük, hogy nagy baja nincs, de azért a szaki bácsi rá fog nézni. Másnap mehettem a kész lendkerékért. Tényleg nem kellett nagyon hozzányúlni, egyetlen lépcsős furat elég volt. 

Kicsit fogtam a fejem, mert ekkora pici furat biztos nem szünteti meg az erős rezgést. Ha ez lett volna a baj, többet fúrtak volna. Mindegy, egy lépéssel közelebb lettem a hiba feltárásához. Valószínű, a hajtórudakat fog kelleni kibányászni és összesimogatni.