Az olajfolyásnak gondoltam nekilátni először, ami a jobb henger alatt volt. Kicsit komplexebb lett a végére.

Eddig ugye a bal henger volt beteg, így minden erőt a jobb henger adott, és kicsit túl volt terhelve. Ennek az lett a következménye, hogy melege lett. Nagyon melege, nem egyszer. Ezt onnan tudom, hogy körbe meg volt csipkedve a dugattyú koronája. Hornyok laktak a hengerfalban, kis alumínium szemcsékkel díszítve. A gyűrűk meg letapadva félig. Külön kellett dajkálni a dugattyút, hogy elengedjen a kompresszió meg az olajlehúzó gyűrű. Aztán jött a finomreszelő, mindenféle alakú, hogy a gyűrűhorony és a dugattyú palást kitisztuljon. Amikor már könnyedén forogtak a gyűrűk, a hengernek láttam neki, kipucolni az odakent alumíniumot. A legvégén tudtam azzal foglalkozni, amiért szétszedtem: a hengertalpi olajfolyással.

Ha már matattam, szétszedtem a műszerfalat is, hogy megnézzem, miért nem ég pár izzó. Az érzékelőket kimérve ott minden rendben volt, a visszajelzőknél lehetett a gond. Három izzóval később újra minden délcegen világított. Ha már arra jártam, a km-spirálból is vágtam kicsit, hátha magához tér a km-óra, ha nem nyomja annyira a spirál. De nem tért magához. Nyertem egy órajavítást, nem lesz egyszerű.

A rövid tesztkör során a masina szép kereken forgott, pöfögött, dübörgött. Mire visszaértem, természetesen egy henger megdeglett, hogy ne unatkozzak. A hátsó keréken továbbra is ott vannak az olajcsöppök, hogy legyen min gondolkodni.

Miután túlestem a sokkon, és fejben a hibagráf átpörgetésén, kipucoltam az alapjárati fúvókákat. A motor korrektül indult két hengerrel, tehát nem a gyújtással lehetett a baj, talán szimpla dugulás. Amint az idő engedi, jön a következő hosszabb próbaút.