Múlik az idő és lassan készülnek a dolgok. Közben néha leszakad az arcom.

Az úgy volt legutóbb, hogy egy kóros nem indulás problémát próbáltam szakaszolni. Új a megszakító egység, a trafó, a gyertyakábelek, pipák, gyertyák. Könyv szerint helyén a gyújtás. Élmény, hogy a motor beindult végre pöccre. Háromszor is. Aztán megint a szokásos rugdosás, anyázás, izzadás.

Jobb ötlet híján a karbukat beáztattam ultrahangos mosóba, mert azóta az is lett. Tettem bele előírásos karbutisztító vegyszert elírásos térfogatarányban. Beletettem az egyik karbut: szépen megtisztulni látszott. Ugyanúgy beletettem a másikat is. Az is szépen megtisztulni látszott. Nézegetem: szép világító pontok lettek az úszóház alján. Több is. Nézegetem jobban: kilukadt. Több helyen. Szép szabályos kereken vigyorgó furatok, a tűhegynyitől a gombostűfej méretig.

Kicsit leültem gondolkodni a világ folyásáról, a pandák szaporodási mechanizmusáról, a platóni barlang példáról, meg mellékesen a spiáter anyagtechnológiai viszonyairól, különös tekintettel az öregedésre. Aztán előkerestem az aralditot. Állítólag öt perc alatt kötni kezd a két komponens. Nem kezdett, de három óra alatt meghúzott. Kitöltötte a likakat, és természetesen egyelőre bírja a benzint.

A motor továbbra is pöffen néhányat véletlenszerűen, de rendesen indulni nem akar. A karbuk már tiszták.

Azt hiszem, most Cicerót kellene olvasni, talán a Catilina beszéd jó lehet ide.