Hétköznap este, munka után érdekes dolog Pápa felé hullámvasutazni a Bakony északnyugati lábain. Észnél lenni a lehetetlen kanyarokban, lassítani az alvó kis falvak előtt.

Az egész úgy kezdődött, hogy a gépműhelyes ember, akinek leadtam a hengerfejet, két nap múlva telefonált. Mondta, hogy az összes használt szelep, amit titokban reménykedve odaadtam, vacak és kúposra kopott a szára. Mondta még, hogy a sárga színű rúdanyag, amit adtam, az sem bronz, hanem sima réz. A feladat tehát adott volt.

A bronz volt a könnyebb menet. Elmentem a bronzboltba, kicsit nyikorgott a fűrész, és máris enyém volt fél méter foszforbronz, mert ilyet kért a gépműhelyes. Kicsit túrtam utána a világhálón. Fejlett országokban nikkelbronzból is csinálják, de most maradjunk ennél.

A szelepekkel gondban voltam. Amit vettem olcsón, az a szárán mikrométerrel mérve vacak volt. Kipróbálva is, hiszen nem illik elcsöppennie a tányérnak 60 km után. Túrtam a netet. Jött szembe az olcsó vacak szelep. Jött szembe kicsit drágább, a leírás szerint egyenesen Luganszkból. Ahogy futottam a köröket, úgy jött egy füles, hogy nézzek körül a szelepcsináló embernél, mert jó cuccai vannak. Valami furcsa falunevet mondtak, hogy ott lesz. Valakinek a valakije csináltatott vele valamit és jó lett.

Fél napot túrtam az internetet, mire megtaláltam a már félig elfelejtett falunevet, meg egy amatőr, kevéssé informatív honlapot. Küldtem rajzokat, ahogy írták, és vártam. Aztán mikor három napig nem történt semmi, felhívtam a megadott számot. Kedvesen idős hang szólt bele. Kérdeztem, látta-e a mailt. Ja, azt nem szokta nézni. Most gyorsan megnézi. Hű, ebből jobb lenne minta. Meg szelepék, szeleptányér, hogy lehessen látni az illesztéseket. Kérdeztem, mikor menjek: másnap, vagy hétvégén? Az lett, hogy másnap, mert hétvége nem jó.

A hosszas munkanap után tehát felfegyverkeztem mintával, egy vastag könyvvel a biztonság kedvéért, és elindultam. Természetesen hiába a google maps, az amatőr honlap. Kis falu végén táblázatlan utcában, számozatlan ház volt a cél. Meresztettem a szemem, erősen kastélynak tűnt. A bácsi a telefonban mondott pár cifrát, mert elfelejtette, hogy megyek. De mondta, oda menjek, ott a felesége, várjam meg. Épp szüretel, az fontos.

Így aztán leültem a szocialista stílusban kezelt kastély előtt a verandán. Néztem a lovakat a karámban, kevergettem az organikus limonádét, benne a frissen tépett málnaszemekkel (öt darab) és mentalevelekkel. Sütött a lenyugvó nap, olvasgattam a vastag könyvet, és egy-egy pillanatra megértettem, a hipszter stílus nem feltétlen rossz.

Másfél óra múltán egy szakkönyvekben megfelelően dokumentált, apró, olajos ruhás bácsi szállt le a traktorról, és erősen szabadkozott. Bementünk az eltelt évek ellenére még mindig kívülről kastélynak kinéző épületbe. A százados boltívek hamisítatlan tsz eleganciával málló vasbetonnal voltak megtámogatva, a vakolat csendesen pergett a szerszámgépekre a földszint egy részéből kialakított harminc tehenes hodályban.

Megbeszéltük a mit és a hogyant, a világ folyását, a bácsi életének pillanatnyilag érdekesnek tűnő részleteit. A szelepet olasz anyagból kovácsolja, saját géppel dolgozik. Mutatta, mit mértem mellé a rajzon és hogyan kell kiigazítani. Aztán megnéztük a kovácsoló gépet, a köszörűket, darabolókat, gyártócellát és 100 éves présgépet. Meghallgattam, mi hogyan került ide, figyeltem, bólogattam, tanultam és eltelt egy óra.

Eltelt egy hét, csörgött a telefon. Természetesen hétköznap este hat óra volt, és így keveredtem a keskeny, kanyargós útra ismét, csak már sötétben. A szelepek természetesen profik lettek, mind a négy. Ami gond, az az, hogy hagytam magam rábeszélni, felejtsük el a tányérok kikönnyítését. Így 65 g helyett 85 g lett a szívószelep. Sebaj. Már nézem a gömbesztergálás módjait a neten.

A gépműhelyes átvette a szelepeket, és újabb hét múlva készre jelentette a munkát. A biztonság kedvéért otthon kiszedtem a szelepeket, megnéztem, mi hogy viselkedik. Jelentem, profi a munka. Az új szelep beolajozva lágyan csusszan a saját súlya alatt vissza a helyére. Nem lötyög, nem esik. Lassan csúszik.

Még egy hét, és a hengerfej a helyén volt. Ha már ott voltam, a nehezebb szelepek miatt tettem be új szelepemelőt, mert a régiek vége kezdett pittingesedni a bütykök nyomása miatt. Továbbá a kifújt alu hengerfej tömítés helyett rezet tettem be. Továbbá a kifújós talptömítés helyett vágtam újat a kiskalapáccsal meg a 13-as csillaggal. Mindent összeraktam, hézagot állítottam, aztán indítottam. Indult, de hangos volt. Majd összeáll, kialakul.

Elmentem egy szokásos 60 km-nyi tesztkörre. Lassan mentem 60-70-es tempóban, hogy a friss szelepek ne hülyüljenek meg, tudjanak járódni. A csattogás erősödött, a motor másfél hengeresen járt, de stabilan. Ha forgattam, erősödött, de maradt a másfél hengeres érzés.

Mértem kompressziót. Nagyjából 5 bar, mindkét henger egyforma. Ezek szerint a szelepek zárnak. A borult szelepfedél alól jön az olaj, a bal csizmám kapott másfél decit. Nézegettem, állítgattam, a rendszert. Bevetettem az üveggyertyát.Az új hengerfejnél szép az égés, a másiknál kihagyós. Egyelőre az új szelepek tehát jónak tűnnek. A másik hengerfejnél ütemesen jön a kartergáz egy helyen a szelepfedél tömítésnél. Valószínűleg ott is szelep és vezetőcsere lesz ismét. Majd később, ha felszívom magam.